Témaválasztás

A témaválasztás jelentősége

A szakdolgozati munka első lépése a témaválasztás. Ez nagyon fontos szakasza a szakdolgozat készítésnek, mivel ennek során dől el, hogy mi lesz az alapgondolata az anyagnak, és ez lényegében meghatározza a készülő írásmű színvonalát. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy milyen műszaki témáról szóljon a dolgozat, és a döntést megelőzően utánanézni annak is, hogy a téma elméleti és gyakorlati vizsgálatának milyen lehetőségei, irányai és esetlegesen korlátai vannak.

A témaválasztás módjai

A témaválasztás többféle módon történhet. Van mód egyéni elképzeléssel felkeresni a választott konzulenst, de van lehetőség segítséget is kérni az oktatótól, illetve számos oktató esetében eleve kész témalistából lehet választani.

Szempontok, melyeket érdemes figyelembe venni témaválasztáskor

1. Személyes érdeklődés

Egyértelműnek tűnik, mégis fontos hangsúlyozni a hallgató téma iránti személyes érdeklődésének jelentőségét. A szakdolgozat elkészítésével több hónapot kell foglalkozni, tehát amennyiben nem vagy nem nagyon érdekli a hallgatót a téma, úgy motiváció és elkötelezettség hiányában nehézkesen és felszínesen fog előrehaladni a téma feldolgozása, ami a szakdolgozat minőségén is meg fog látszani.

2. Szakmai felkészültség

Célszerű továbbá olyan témáról írni, amelyről a hallgatónak van már bizonyos ismerete, tanult, olvasott róla. Egy teljesen új téma kutatása, feldolgozása a szakmai felkészültség hiánya miatt rendkívül idő- és munkaigényessé válhat, az anyag megírása során pedig többször bizonytalanság merülhet fel.

3. Aktualitás

Az egyik legfontosabb elvárás, hogy a szakdolgozati téma aktuális, valamint elméleti és/vagy gyakorlati szempontból jelentős legyen. Ez hozzájárul, hogy az anyag tartalma szakmailag színvonalasra sikerüljön, a fő gondolata valóban üzenetet közvetítsen. A szakdolgozat minőségét jelentősen befolyásolja tehát a választott téma időszerűsége és fontossága, amely egyben a hallgató szakmai tájékozottságára, felfogására és érzékenységére is utal.

4. Téma nagysága

A kutatott téma nagyságát mindig mérlegelni kell. Ha egy téma túl széles, akkor felszínes lesz annak feldolgozása, elemzése és így a dolgozatban való tárgyalása is.De Túl kicsi, speciális témát sem érdemes választani, mert ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy a hallgató nem talál elegendő forrást ahhoz, hogy a témát megfelelő mélységben vizsgálni, elemezni tudja, és nem képes a kötelező terjedelmi minimumot sem teljesíteni.  

5. A téma biztonsága, kockázata

Biztonságos az a téma, amelynek elméleti háttere viszonylag tisztázott, világos, amelyekhez számos hazai és nemzetközi szakirodalmi forrás áll rendelkezésre, és amelyek esetében viszonylag könnyen és egyértelműen meghatározhatók a dolgozat főbb pontjai. Vigyázni kell azonban, hogy ne az úgynevezett „lerágott csont” téma választására kerüljön sor; ezekről már nagyon sokan írtak, és a téma feldolgozásába már nem nagyon lehet új gondolatot, új ötletet belevinni. Emiatt a szakdolgozat szokványos, kissé unalmas lesz a bírálók számára, és nagy valószínűséggel nem fog tartalmazni saját következtetéseket.

Kockázatosak, amelyek esetében szakmai viták, feltáratlan területek, megválaszolatlan kérdések, megoldatlan problémák vannak, vagy például nincs egy meghatározó elmélet, amely megadná az alapját, a keretét a téma feldolgozásának. Ezek érdekesebbek, nagyobb kihívást, lehetőséget rejtenek magukban, ugyanakkor viszont nehezebb is.

Éles határ nincs a biztonságos és a kockázatos témák között, és természetesen adott témát is többféle megközelítésmóddal és módszerrel lehet vizsgálni, de célszerű egyfajta átmeneti jellegű, bizonyos mértékű újszerűséget és kockázatot is magában foglaló témát választani.

Módszerek a témaválasztáshoz

Néhány technika segítséget adhat a téma kiválasztásához. 

1. Szakterület, téma szűkítése

Első lépésben a nagyobb szakterületet határozzuk meg, amely a személyes érdeklődés középpontjában áll. Nagyon fontos a téma szűkítése során, hogy minden egyes szakaszban át kell gondolni, milyen kisebb témák tartoznak az előző fázisban kiválasztott, tágabb téma alá.

2. Szakirodalom böngészése

Ha eldőlt, hogy milyen szakterülethez, témakörhöz kapcsolódóan akarjuk írni a szakdolgozatot, de nincs pontos elképzelés a témáról, akkor érdemes elkezdeni a témakörre vonatkozó szakirodalmat, publikációkat böngészni. Ennek két praktikus megoldása lehet. Egyrészt, akár otthonról is, kutatkodni kezdünk a szakadatbázisokban, könyvtári katalógusokban. Másrészt célravezető lehet, ha egy könyvtár szabadpolcos állományát tekintjük át egy adott szakterülettel kapcsolatban, hogy specializálni tudjuk elképzelésünket.  

3. Korábban készített tanulmányok, prezentációk és projektek 

Eredményre vezethet a tanulmányok során már korábban készített dolgozatok, prezentációk felelevenítése.

4. Karriercélok

Amennyiben a szakdolgozat írójának határozott elképzelése van, hogy a jövőben, hol és mivel szeretne foglalkozni, akkor érdemes olyan témát választani, ami kapcsolódik ehhez. Ez részben biztosítja az érdeklődésből fakadó motiváltságot, ugyanakkor egy esetleges álláspályázatnál is pozitívan értékelhetik, ha a szakdolgozat témája kapcsolódik a megpályázott munka tartalmához. 

A témaválasztást követően célszerű a dolgozatnak egy előzetes címet adni, amelyben pontosan meghatározásra kerül a feldolgozandó, vizsgálandó szakmai tartalom. Az előzetes cím meghatározásának abban áll a jelentősége, hogy egyértelműen, világosan kerül definiálásra, hogy mi lesz a szakdolgozat központi gondolata.

A fejezet elkészítéséhez használt szakirodalom:

Kovács Kármen:  Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak [Digitális kiadás.] Budapest: Akadémiai Kiadó, 2017.

Modifié le: Saturday 9 March 2019, 11:01